Zrumeczky Dezső


(1883-1917)

Zrumeczky Dezső 1883-ban született Inárcspusztán egy egykor jómódú, de lassan elszegényedő családban. Mikor már a Budapesti Műegyetem építészhallgatója, saját magát kell eltartania és nagyon rossz körülmények között él, ami korai halálának okozóját, a tüdőbaját is előidézte.

Mérnöki oklevelét 1907-ben veszi át. Egyetemista korában csatlakozik az akkor induló fiatalok köréhez, aminek rajta kívül tagja többek között Jánszky Béla, Györgyi Dénes, Mende Valér és Kós Károly. A csoport tagjai azon fáradoznak, hogy a magyar nemzeti építészetnek új utakat nyissanak. A kor uralkodó stílusirányzata a klasszikus és historizáló irányzattól elszakadni kívánó szecesszió.
Lechner Ödön és tanítványainak épületeivel ellentétben (Iparművészeti Múzeum, kecskeméti Városháza), kik szintén a szecesszió stílusát követték, nem a népi és az ősmagyar ihletésű díszítőelemeken van a hangsúly, sokkal inkább a látható szerkezeteken, a falfelületeken és a nyílászárók arányain. Zrumeczkyék ezen kívül igyekszenek a népi épületek szerkezetét és tömegét átvenni.

1910-bensaját irodát nyit Marschalkó Bélával. Ekkor bízza meg a főváros az Áldás Utcai Általános Iskola megtervezésével. Mozgalmas tömegalakítás, festői tetőjáték, korszerűen tervezett alaprajz és nagyméretű ablakok jellemzik az épületet. Budapesten nagyon kevés épülete maradt fenn (Tormai Cecil Szalonka u.-i és Herczeg Ferenc villája és Kispesten a Wekerletelep). Kós Károllyal közösen tervezték meg az Állatkert pavilonjainak egy részét (pl.:Madárház), mellyel nagy sikert arattak.
Talán joggal gondolható legfontosabb alkotásának műemlékjellegűvé minősített iskolánk, nemcsak mert jó nagy középület, hanem mert talán legtisztábban hordozza építőművészi erényeit.

Személyéről a róla halála után megjelent, szeretetről és részvétről tanuskodó írások mellett a pályatárs és jóbarát Kós Károly visszaemlékezéseiből alkothatunk némi képet. Bizonyára nem csak a korai halál tette, hogy oly sokan emlékeztek meg róla, hanem úgylehet az is, hogy ismert, sikeres építész volt, ráadásul vonzó egyéniség, akit alighanem könnyű volt szeretni és igencsak lehetett sajnálni, amikor életének 34. évében eltemették.

Vissza iskolánk történetéhez